Az ember

Az írás azon fejezetéhez érkeztem, ahonnan tovább már kénytelen vagyok drasztikus őszinteséggel leírni elméleteimet. Faji, vallási, kulturális, társadalmi, nemi hovatartozásra tekintet nélkül, mindenkire egyformán vonatkozóan. Az ember önálló életvitelre is képes. A legtöbb, és leghatékonyabban működő szervvel, legfejlettebb kommunikációval rendelkező, legintelligensebb, folyamatos fejlődésre, tanulásra, okulásra, hibái kijavítására képes faj a földön. Az ember a létezés egyik legfontosabb eleme. Az embernek öt eredeti ősi, nagy létszámú faját különböztethetjük meg már csak egymástól napjainkban, a gyarmatosítás, területfoglalás és a fajok keveredésének következményeként. A fajok összességét nevezzük összefoglaló néven emberiségnek. A fajokban különbözőség van, és nemcsak az egyes fajok külsője tekintetében. Ez az öt ősi faj az európai, ázsiai, afrikai, kínai, és az indonéz. Ezek keveredéséből jöttek létre egyéb fajok, ezért nevezzük félvérűnek Őket. Függetlenül attól, hogy félvérűek, még ugyanolyan emberek, ugyanabba az emberi fajba tartoznak. Az emberiség ugyanolyan jogú, értékes tagjai, mint az ősi fajok. A fajok keveredésének előnye és hátránya egyaránt van. Ez nem minden tekintetben káros átalakulás, és nem evolúció. A félvérű emberek születéséhez két külön fajhoz tartozó, ez miatt két különböző képességekkel, tulajdonságokkal, szervezettel, testfelépítéssel, kultúrával rendelkező ember szükséges. Erről az ember élete című fejezetben írok még. Az ősi emberi fajok közötti különbözőséget az élőhelyük tulajdonságai, annak időjárási viszonyai, kialakult kultúrája biztosítja. Életvitele, vallási nézetei határozza meg. Az ősi fajok a föld egy nagy kiterjedésű részén, nem mindegyik faj esetében összefüggő területen élnek ma is. Sokféle elnevezéssel több nemzetet, népet, államokat alkotva. A föld többi részén kisebb létszámú egyéb fajok éltek, és élnek ma is. Az eredeti, fennmaradt populációjuk már kis létszámú. Ilyen ősi fajok, az indiánok, és az Irokézek is. Az Indiánok, és az Irokézek Amerika gyarmatosítása következtében szinte teljesen eltűntek természetes élőhelyükről. A területük földrajzi sajátosságait és időjárási viszonyait csak Ők ismerhették igazán. Vélhetően minden gyarmatosított területen élt valamilyen fajtájú őslakosság, kis létszámban. A gyarmatosított területeken tehát keveredett faj él jelenleg, de nem olyan nagy létszámban, mint az ősi területeken élő ősi fajok. A fő probléma nem ebben rejlik. Ennek előnyeit ők élvezhetik, viszont hátrányait is maguknak kell viselni. Nagyobb kiterjedésű gyarmatosított, beépített, benépesített területek Amerika, Ausztrália, Új-Zéland, India, Korea, Japán. A gyarmatosítás az emberi faj szaporodása miatt szükséges, de sajnos erőszakos folyamat volt. Gondolom erre már a gyarmatosító országok is rájöttek. Erről még a természeti katasztrófák című fejezetnél írok bővebben. Az ember hetedik hibáját itt követte el. A legsúlyosabb hibánk ez. A gyarmatosított területek földrajzi sajátosságait, jelenségeit, időjárási viszonyait csak az ott régóta élő őslakosok ismerhették igazán. A gyarmatosításban, beépítésben, benépesítésben részt vevő fajok csak alkalmazkodni tudtak hozzá, ahogy az idő múlásával megismerték. Ez a mutáció, és nem evolúció. Itt már érdemes néhány szót ejteni a mutáció és az evolúció közötti különbségről. A Darwini evolúciós elmélet szerint az ember valamelyik ősi élőlényből alakult ki, talán majomból, mert az hasonlít leginkább az emberre. A kialakulást követően pedig folyamatosan fejlődik, átalakul. Ez az elmélet épp úgy nem bizonyítható, ahogy Isten létezésére sincs kézzel fogható bizonyíték. Hit kérdése melyiket fogadjuk el, melyik áll közelebb hozzánk, melyik szerint tudjuk élni, alakítani életünket. Hozzám a teremtés elmélete áll közelebb, ezen a síkon gondolkozom. Ami érezhető, látható, tapintható az a létezés, ebben nem kell hinnünk, ez körül vesz minket. Mi emberünk is élünk, létezünk. Ez a fontos, ebbe kapaszkodjunk, és ne a múltat kutassuk, mindent félremagyarázva, egymást átverve. Inkább a létezés jövőjét biztosítsuk. Az átalakulás a fajok keveredésének eredménye. Az alkalmazkodás a változások következménye. A két folyamat együtt a mutáció, mutálódás. A fejlődés pedig a civilizálódás, modernizálódás eredménye. Ez nem csak az emberre, hanem minden élőlényre vonatkozik, kivéve a civilizálódást. Ez a képesség csak az emberben található. Az ember a mai fejlett világát tehát a keveredésnek, a mutálódásnak, és a civilizálódásnak köszönheti. Az emberi mutálódásnak ezért több a haszna, mint a kára. Az ember az egyetlen olyan faj a földön, aki attól függetlenül, hogy egy fajhoz tartozik csak erőszakos, drasztikus egymás elleni viselkedéssel képes védeni saját területét, akár öléssel is. Vezetőit is sok esetben erőszakos, akár halált okozó módon választja ki maga közül. Ellenpéldaként említem a ragadozó négylábú élőlényeket. A ragadozó állatok is fajonként csoportokba verődve, közösségeket alkotva élik mindennapi jól működő, de szabályozott életüket, ösztöneik segítségével. Vezetőjük az erősebb elvén kerül ki közülük, ami nem jár együtt az öléssel. Vezetőjük minden faj esetében hímnemű. A vezetés, a közösség összetartásának, fegyelmezésének képessége, a közösség védelmének ereje a legerősebb hímnemű egyedben rejlik. Élőhelyüket a betolakodóktól a terület megjelölésével védik. Amennyiben más faj, vagy ugyanolyan fajú más közösséghez tartozó egyed ennek ellenére területükre merészkedik, először a csoportot vezető alfa hím figyelmezteti. Ha ez nem jár sikerrel, akkor a hímek együtt zavarják el, de nem bántják, nem ölik meg. Előfordulhat, hogy fajon belül de más csoporthoz tartozó erőszakosabb egyed megpróbálja a vezetést átvenni az alfa hímtől, vagy párosodni próbál valamelyik nősténytaggal. Ilyenkor egyedül az alfa hím folytat harcot vele, ez nem jár öléssel, csak megadással, az erősebb így győz. Ebben a harcban a csoport alfa hímjének a csoportért vállalt felelőssége ad lelkierőt a győzelemhez. Ez olyan plusz erőt jelenthet számára, hogy vélhetően így nagyon ritkán válik csoporton kívüli egyed vezetővé, vagy tud párosodni a csoporthoz tartozó nősténnyel. Más csoportok által elzavart, vagy a csoportból kivált egyed befogadáshoz is először az alfa hímnek kell behódolni. Ha Ő befogadja, tagja lehet az általa vezetett csoportnak. A csoporton belüli vezetést az alfa hím megöregedésének, gyengülésének köszönhetően veheti csak el tőle egy csoporton belüli fiatalabb, erősebb egyed. Azonban nem öli meg, csak egyenlő feltételű, de nem azonos esélyű harcban legyőzheti, megadásra kényszerítheti, mert fiatalabb. Ez a folyamat természetes, mert az alfa hím sem örök életű, öregedésével együtt járó gyengülése a csoportjának, közösségének biztonságát és a megfelelő általa szabályozandó működését veszélyezteti. A rangjától megfosztott hím tovább él a csoportban, élete ott ér véget. Szerencsés esetben természetes úton. A ragadozó négylábúak csoportjának legfőbb ellensége a hiénakutya, ez haszonleső faj. Nagy számban az elejtett zsákmánynál megjelenve vonítással, fenyegetődzéssel zavarják el a zsákmányt elejtő ragadozókat. A ragadozó állat csak az élelem miatt öl, ezt viszont a csoport nőstény tagjai végzik kisebb termetüknek köszönhető gyorsabb mozgásuk miatt. Saját fajához tartozó egyedet nem öl meg egyetlen állati faj sem. Az ember megteszi. De milyen jogon? Minden embernek egyformán, egyenlő joga van az élethez. Embernek másik ember életéről ítélkezni, dönteni nincs joga. Büntetni van joga különféle módókban az embereknek egymást. Embertársa megöléséhez azonban nincs joga, semmilyen indokkal. Az ember képes arra, hogy a faján belüli, de más fajtájú egyedeinek élőhelyét, kultúráját, vallását tiszteletben tartsa, viselkedését megértse. Ehhez szolgálnak segítségül a fejlett emberi kommunikáció eszközei, a beszéd, a megvitatás, és a kifinomult konfliktus kezelő képesség, a diplomácia. A legelső, legfontosabb embernek szóló parancsolat vagy alapszabály vagy ősi törvény, hogy ne ölj. Hiénák vagyunk, vagy ragadozók? Egyik sem. Emberek vagyunk, ennek megfelelően kell viselkednünk, ősi törvényeket, alapszabályokat betartva, ösztöneink használatával. Ösztöneink nem vezérelnek egymás megölésére, írtására. Erre más vezérel, a hatalomvágy és a haszonlesés. Az ölésnél, vagyis ezen a ponton el kell gondolkoznunk egy nagyon fontos dolgon. Ha a mai világban háború törne ki az emberek között, az a létezés teljes megsemmisülését okozná, a tömegpusztító fegyverek esetleges bevetésével. Ennek még a gondolatát is ki kell űznünk magunkból. Ennél sokkal fontosabb a természeti katasztrófák kialakulásának okát megtalálni, és kijavítani, amit elrontottunk. Ezt csak a teljes emberiséget összefogva leszünk képesek megvalósítani, mert a föld több pontján is olyan természeti katasztrófák előjeleit tapasztalhatjuk, melyek közül bármelyik elpusztíthatja az örök létezést. A most élő 40 és 80 év közötti életkorban lévő generáció a múlt hibáiból okulva, tapasztalatukkal, tudásukkal irányt tudna mutatni az elkövetett hibák kijavításához, a saját élőhelyén, földterületén. A jövő generációja ezért hálás is lenne, mert fennmaradhat az a létezés, melyben Ők is élni szeretnének tovább, szaporodni, és élvezni a létezés nyújtotta örömöket. Hét nagy hibát követtünk el fejlődésünk során, és hét figyelmeztetést kaptunk a természettől, különböző helyeken, különböző módon. Ez nem lehet véletlen. Felelőst keresni, egymásra mutogatni nincs értelme, azzal az értékes időt húzzuk. Fogadjuk el, hogy egyformán felelősek vagyunk, kisebb-nagyobb mértékben a természeti katasztrófák kialakulásának okozásában. Ha nem akarunk élő, de érzéketlen, egysíkon gondolkodó biorobotokká mutálódni, akkor tennünk kell a teljes, örök létezés fennmaradásáért. Együtt, összefogva, haszonlesést, és egyéni érdekeket félretéve, önzetlen módon, hatékonyan.